Mielőtt nagyon belemerülnénk a lehetséges összeesküvés-elméletekbe, nézzük a tényeket.

Olof Palme svéd miniszterelnököt 1986. március 1-én a nyílt utcán fejbe lőtték, amikor feleségével 1986. február 28-án sétált hazafelé a moziból. Lisbeth, a feleség pedig a karján kapott egy lövést. A nyomozás során1 millió oldalnyi dokumentum született eddig. A svéd hatóságok közel 16 milliárd forintot költöttek a tettes kézre kerítésére. Eddig sikertelenül. A volt miniszterelnök egyik fontos jellemzője volt, hogy minimális testőrséggel vette körül magát a hétköznapi programjai során.

Így történt ez 1986. február 28-án is, amikor Stockholmban sétálva egy ismeretlen lépett a pár mellé és leadta a lövéseket. Egyes feltételezések szerint a hatóságok lassan reagáltak a történtekre. Percek múltak el, mire a legközelebbi járőr megjelent, órák, mire az illetékes szervek lezárták az ország határait az esetleges külföldre szökés megelőzése céljából.

Halálának körülménye legalább olyan szövevényes, mint politikai működése volt.

Két alkalommal választották Svédország miniszterelnökének. Az első ciklusát 1969 és 1976 között töltötte. A szociáldemokraták vezetőjeként lényeges lépései közül meg kell említeni, hogy ebben az időszakban fogadtak el új alkotmányt, ami értelmében a svéd király jogkörei szimbolikus szintre csökkentek, valamint növekedtek a dolgozók beleszólási lehetőségei a munkahelyi ügyek területén.

Az 1976-os választásokon a szociáldemokraták elveszítették a kormánykereket. Közel 40 év után kellett ellenzékbe vonulniuk. Viszont Palme ebben az időszakban sem tétlenkedett. 1980-ban az ENSZ kötelékében közvetített az iráni és az iraki fél közötti háború lezárásának reményében. Ennek sikerességét beárnyékolta az a felvetés, hogy az egyik svéd hadikonszern (Bofors) egészen 1985-ig fegyverekkel látta el Iránt. Így a svéd politikus közvetítése a békefolyamatok során kétes megítélés alá eshetett. Az irakiak azért haragudhattak meg, mert az ellenséget segítette, az irániak azért, mert ez kiderült, a Bofors pedig azért, mert az idő előrehaladtával csökkentek az eladásai. Itt meg lehet még említeni a közel-keleti térség egyik milíciáját, a Kurd Munkáspártot is, akik egyes feltételezések szerint az irániak által részesültek némi hadianyagból.

Az 1982-es választásokat már megnyerte, így 1986-ig, haláláig ismét kormányra került a szociáldemokraták színeiben. Ebben a ciklusban egyik legnagyobb belpolitikai harcát a svéd katonai vezetőkkel vívta, akik kérdőre vonták visszafogott Szovjetunióval kapcsolatos aktivitása miatt. A tisztikar vélekedése szerint, ebben az időszakban a szovjet tengeralattjárók rendszeresen megsértették a svéd vizeket, illetve a szovjetek jelentős kémtevékenységet is folytattak. A katonai vezetők nagyobb aktivitást vártak le a miniszterelnöküktől, aki viszont ebbe nem volt partner.

Ettől nem teljesen függetlenül, az amerikaiak a térségben több helyen telepítettek atomrakétákat, amit Palme és nem mellesleg egy lelkes svéd civil tömeg hevesen ellenzett. Itt nem mással, mint George H.W. Bush amerikai alelnökkel rúgta össze port, akinek az előző pozíciója sem volt elhanyagolható, ugyanis ő volt a CIA igazgatója. Döntse el mindenki maga, hogy ez most valós veszélyt jelentett-e a svéd miniszterelnökre, vagy sem.

De az a körülményt is vegyük figyelembe, hogy Palme egyik lelkes támogatója volt a Palesztin Felszabadítási Szervezetnek, amit ekkor Izrael ádáz ellenlábasának számított. Így tovább növelve esetleges személyes ellenlábasai számát.

Ne essünk abba a hibába, hogy feltétel nélkül egyből a Moszadot vádoljuk, mert nem ejtettünk még elég szót a hidegháború két nagy főszereplőjéről. Kezdjük a szovjetekkel. Palme félelme a második világháború után növekedett meg a szovjetekkel szemben. Ha nyugati kommunista ideológiai nézete talán a '68-as prágai tavasz alkalmával fordulhatott inkább a szociáldemokrácia megoldásai irányába. A vietnámi háború kérdésében viszont a szovjet követ társaságában tiltakozott a stockholmi amerikai nagykövetség előtt. Egy másik amerikai illetőségű kérdésben nyíltan Kuba és Fidel Castro mellé állt.

De megvetette a szélsőjobbot is. Elítélte a dél-afrikai apartheidet, amivel a briteknél és egyben Ronald Reagan-nél is kihúzta a gyufát, viszont semmibe nézte Franco tábornok spanyolországi tevékenységét is.

Még mindig van egy földrész, ahol nem jártunk eddigi kalandozásaink során. Ugyanis Dél-Amerikában Chile jobbos, Pinochet általi katonai hatalomátvétele sem illet bele világnézetébe, aminek hangot is adott.

A katonai diktatúrák és hatalomátvételek sorából nem hiányozhat a kambodzsai Pol Pot sem. Hatalomra jutásának pillanatában Palme gratulált neki. Ekkor még nem tudhatta, hogy a 20. század legvéresebb kezű szereplőjével hozta össze a balszerencse. A vörös khmerek négy éves működésük alatt becslések szerint kétmillió embert öltek meg. Az áldozatoknak és családjuknak állít emléket Rithy Panh filmje a The Missing pictures.

Bármilyen következtetés a feltételezett gyilkos kilétével kapcsolatosan a közvélemény részéről biztosan csak találgatásnak tűnhet. A felsorolt politikai események a kusza nemzetközi kapcsolatok, a különböző szereplők felemelkedése és bukása tükrében az adott években tűnhetett épkézláb megoldásnak. Az idő előrehaladtával azonban az az érdekes helyzet következett be, hogy Olof Palme svéd miniszterelnök és szociáldemokrata politikus 59 évét nem lehet kizárólag mai szemmel nézni.
Fiatal kora óta tanulmányozta a diákmozgalmakat, az elnyomást és a faji megkülönböztetés, mely hármasból az utolsó kettő ellen ott lépett fel, ahol lehetősége volt rá. Az, hogy ilyen szintű és mennyiségű Svédországon kívül eső kérdésben nyilvánított ki álláspontot, jelzi, nem volt számára közömbös a hidegháború alakulása és más térségek sora.