A második világháború vége előtt Európa nagyobb városaiban heves küzdelmek folytak. Nézzük mi történt Bécsben!

Az emberiség történetének legnagyobb és legtöbb halálos áldozattal járó konfliktusa nem kímélte napjain egyik egyik legtöbb turistáját vonzó városát sem. Bécs a Duna két partján, a Bécsi-medence északnyugati végén fekszik. Nyugati határában kezdődik az Alpokhoz tartozó Bécsi-erdő (Wienerwald). A város ősi kereskedelmi utak találkozásánál található. Itt keresztezte egymást a Duna mentén végbe menő kelet–nyugati út, mely a Kárpát-medencét kötötte össze Bajorországgal és az észak–déli Borostyánút, amely kapcsolatot jelentett a Baltikum és az Adria között.

A történelmi események viharában, a szövetséges csapatok Budapest ostromát követően tovább meneteltek Nyugat irányába. 1945. februártól a szovjet és bolgár csapatok gyorsan közeledtek a Harmadik Birodalom határaihoz, így maguk előtt tolva a keleti front vonalát. Április elején foglalták el a szövetségesek Sopront, majd észak felől átkeltek a Garam és Nyitra folyókon.

Hitler elvárása szerint a végsőkig kell védeni az erőddé nyilvánított várost az ellenségtől. Április 2-án megkezdődött a környező települések és a külvárosi területek elfoglalása. Elesett Baden, Pozsony, Kismarton és Neukirchen.

Carl Szokoll, a Wermachtból dezertált osztrák őrnagy és felbuzdult támogatói a város megóvása érdekében szabotázsakciókat hajtanak végre. Április 7-én a szovjeteknek sikerül áttörniük a déli városrésznél a védelmet, így ha nehézkesen is, de sikeres a támadás. A következő napon elfoglalják a nyugati városrészt, ami a vasúti pályaudvar miatt stratégiai helyszín. Ezek után, április 10-én már a keleti rész is a felügyeletük alá tartozik, így lényegében beszorítva a védőket a körülzárt belvárosba. Április 9-e és 11-e között már az ellenállás felszámolására törekedtek, minek következtében a megszállt területen a hidak kezelésére is nagy hangsúlyt fektettek. Attól függetlenül került a hidak többsége lerombolásra, hogy elfoglalták-e, vagy sem. A város védőinek egy része 1945. április 13-ra elesett, megadta magát. A hídromolásokkal sem törődve két parancsnokság zászlója alatt nyugat felé kitörést hajtottak végre a megmaradt védők és visszavonultak Nyugat irányába.

A bécsi csatát követően a szovjet és szövetséges csapatok egy része tovább vonult Linz irányába a Harmadik Birodalom belseje felé. A helyben maradók pedig élezték győzelmük gyümölcsét a város felett. A veszteségek a viszonylag rövid ostrom ideje ellenére hatalmasra duzzadtak. Bécsben az épületeket ért károk és rombolások mellett a villany és gázvezetékek is jelentősen sérültek.

A csatát követően ideiglenes kormány alakult a Dél-Morvaországból származó Karl Renner vezetésével, a szovjet csapatok hallgatólagos beleegyezése mellett. Az osztrák szociáldemokrata politikus volt, aki korábban, az első világháborút lezáró saint-germaini tárgyalások idején vezette az osztrák delegációt. 1918 és 1920 között államkancellárként működött, majd 1934-i tagja, 1931 és 1934 között pedig elnöke volt a Nemzeti Tanácsnak. Kezdetben az ideiglenes kormányban tevékenykedett, majd 1950-ben bekövetkezett haláláig volt az újraalakult Ausztria szövetségi elnöke. A köztársaság apjának is nevezik, ugyanis kancellárként működött 1918 és 1919 közötti időszakban a Német-Oszták Köztársaság (Republik Deutschösterreich or Deutsch-Österreich) idején, valamint államkancellár volt a második világháború utáni öt évben.