Hogyan legyen változatos a könyvespolcom?

Vannak, akik a könyvek borítójának színe alapján vesznek könyveket és vannak, akik a változatosságra törekednek. Hogyan lehet a lehető legszélesebb gyűjteményt összeállítani egy könyvespolcra?

Johannes Gutenberg ötvösmester és feltaláló 15. században megkezdett alkotása a mai napig befolyásolja életünket. A nyomtatás, valamint könyvnyomtatás technikája lehetővé tette, hogy a korábban kézzel pergamenre, vagy épp papírra másolt, vagy korábban táblákba/kőlapokba vésett információk szélesebb körben is elterjedhessenek.

Ann Morgan, angol szerkesztő, írónő gondolt egy nagyot és arra az elhatározásra jutott, hogy végigolvassa a világot egy év alatt. Mármint nem utazás közben olvas mindenhol, hanem az olvasási élményei segítségével utazik olyan tájakra, hol még nem járt. Olvasási listájának összeállításához segítségül hívta az Egyesült Nemzetek Szövetségének (ENSZ) országlistáját és Tajvant. Így 196 különböző kultúrájú, vallású, habitusú és nagyon sok nyelven beszélő területet és embertömeget különböztetett meg egymástól. A kezdeményezéséhez rengeteg segítséget kapott főleg olyan helyekről és tájakról, ahol még nem nem is jelent meg soha angol nyelvű fordítás az adott ország nyelvén kiadott könyvből. A vállalkozásáról a következő TED videóban számol be a közönségnek, ami magyar nyelvű leírást is magába foglal. Ann Morgan végleges listája pedig itt érhető el.

Az europapont.blog.hu pedig elkezdte összegyűjteni Európa vonatkozásában a magyarul is elérhető műveket.

Ennél változatosabb nem is lehetne összeállítani egy igazán egzotikus könyvespolcot és könyvgyűjteményt!
Vagy mégis? Ha van ötleted oszd meg másokkal is és tegyünk egy próbát a könyvespolc összeállítására!

 

 

A Gutenberg-galaxis végét már sokan megjósolták, amikor világ körüli útjára indult az internet és meghódított szinte minden szögletet Tiszán innen és Dunán túl. Ahogy a példa is mutatja, addig nem lehet vége a könyvnek és könyvolvasásnak, amíg meg nem semmisítik az összes példányt a világon. Így egy darabig kitart még a galaxis. Az e-book olvasók terjedésével és a digitalizációval pedig inkább több lehetőség nyílik egy-egy mű széles körű elterjesztésére, vagy a világ másik végére való eljutására, mint az olvasás végítéletének bejelentésére.